Oldalak

2015. január 6., kedd

Hello PÉCS, Hello Mecseknádasd!

Tavalyi év margójára illene, vagyis még tavaly történt, hogy Gerőfi Petra megkeresett bennünket azzal, hogy Mecseknádasdon egy szuper helyet szeretnének létrehozni, amely lényegében egy kulturális, vizuális utazás múlt és jövő között olyan extrákkal, mint csokoládézó, kézművesség, teázó...

Az óta november végén ez a csodás hely, a KREDENC galéria megnyitotta kapuit.




Részünkről nagyon örültünk a felkérésnek, és nem hezitáltunk a Krendenccel való együttműködésen.
Tehát most már minket - na jó a textiljeinket Petráéknál is eléritek oly annyira, hogy mintákon keresztül kézzel foghatóvá is válnak, élőben is láthatóak a galériában megkönnyítve ezzel a választást.

Amennyiben a KREDENC galériában vásároljátok meg termékeinket, nem kell postaköltséget fizetnetek, és egy igazán inspiráló helyen vehetitek át őket, ahol ki tudja egy finom süti és egy házi szörp között új termékek megvalósításának elképzelése, az érdeklődési körök által összehozott új barátságok is kialakulhatnak, azt hiszem a helyen ez nem múlik...




Január 31-ig pedig ha látogatásod alkalmával viszel egy mackót is, melynek nem felejted el mancsába nyomni az erényeiről szóló tanúsítványát, akkor a mackód részt vesz azon a február 2.-án nyitó Mackókiállításon melynek bevételéből  a pécsi Dóri Házat támogatják majd!

Mackósodás- kattints a képre

 "Várunk postán is mackókat az ország bármely területéről a Kredenc Galéria címére január 10-20 között (Mecseknádasd, 7695 Szabadság tér. 3). A postán küldött medvéket kérlek akkor adjátok fel, ha őket már nem várjátok haza. Ezeket a medvéket örökbefogadásra fogjuk kínálni, és természetesen minden ebből befolyt összeggel a Dóri házat támogatjátok.
A mackókra ne felejtsétek el rátűzni, hogy honnan jött, és nevezzétek meg legalább egy erényét. Ez lehet külső, belső tulajdonság, egy szó, egy mondat, ami Nektek fontos…
„-Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
-Melyik az a rész?
-Az, amikor te meg én mi leszünk.”
/Micimackó/"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése